A nagy múltú, sokak által nagyon kedvel gyártó hosszú idő után új készülékkel jelenik meg a piacon. Első képek , hírek továbbá a googleben Kenwood TS-990-re keresve olvashatóak. A készüléket a gyár a Dayton Hamvention-on mutatja be a nagyközönségnek.
Május utolsó hétvégéjén, a Gyereknapon (május 26., 27.), 2 napos CQ Gyereknap rádióamatőr bemutatót tartunk Budapesten, a Városligetben. CQ Gyereknapról van szó, tehát a cél, hogy minél több gyerek ismerkedhessen meg a rádióamatőr hobbival, méghozzá úgy, hogy amit lehet, azt ki is próbálhasson. Ennek megfelelően a következő programokat tervezzük a helyszínen bemutatni:
- rádiózás 80 méteren
- rádiózás 2 méteren (mint ahogy minden CQ Gyereknapon szoktuk)
Hetedik alkalommal kerül megrendezésre az Alkalmazott Mérnöki Tudományok Versenye. Az érdeklődők a világ minden részéről követhetik a marsi robotok versengését az Interneten keresztül.
A HA5MASAT fejlesztői közül többen éveken keresztül gyakorolták a szimulált marsi körülmények közötti missziók végrehatását és biztosan állíthatom, ez is közrejátszott az első hazai műhold sikeréhez.
Izgalmas lesz a mai verseny is, sok sikert kívánok a csapatoknak!
Luxemburg igazi médiaközpontja Európának. Itt található többek közt a Radio Télévision Luxemburg, ismertebb nevén az RTL főhadiszállása, ide van bejegyezve a Skype és nem mellékesen itt áll a világ legnagyobb műholdas távközlési cégének, az SES-nek a központja, mely egyben központi feladóállomásként is szolgál.
Néhány régi, de féltve őrzött kefelevonat között keresgélve találtam rá a kisebbik – akkoriban még csupán középiskolás – gyermekem (ma: rycon.hu) szerény kis írására. A levonat képét e helyütt közzéteszem, mindannyiunk okulására; lám, ilyenek ezek az informatikusok! ☺
At NQ4I we strive to adhere to not only the rules of ham radio contesting but also to the spirit of contesting. Each station (Run and Mult) has a Yaesu YS-2000 peak reading wattmeter or similar which is routinely checked against a Bird Wattmeter. Each station runs a maximum of 1500 watts.
Mi az NQ4I állomáson a rádióamatőr versenyek szabályainak a betartása mellett törekszünk a versengés szellemének a betartására. Mindegyik állomásunknak (pontszerzőnek és szorzózónak) van egy-egy Yaesu YS-2000 teljesítménymérője, amit rendszeresen hitelesítünk Bird Wattmerőhöz. Minden állomásunk maximum 1500W teljesítményt használ.
Öt napja az Orosz Rádióamatőr Szövetség DX Expedíciója jelenti a legnagyobb izgalmat a rövidhullámú sávokon. Jemen a ClubLog leginkább keresett DXCC körzeteket felsoroló listáján hatodik helyen szerepel, emiatt a nagy létszámú csapat soksávos megjelenése ellenére mindenhol átlag fölötti számú állomás keresi a kapcsolatot velük.
A jemeni állomás megjelenésének az örömét beárnyékolja, hogy a nagy tülekedésben a hívó állomások elfelejtkeznek a jó modorról és "egymást letaposva" szajkózzák a hívójelüket a pileupban. HA5AO Pista honlapjának a DX forgalmazás illemtanát javaslom átolvasásra mindenkinek, hogy legalább mi magyarok ne álljunk be ebbe az „iszapbirkózásba”!
Az ARRL tegnapi bejelentése szerint május 1-jén Dragan Pavlovic, YT3PDT csatlakozott a LoTW felhasználók közé, ő lett az 50˙000. használója a rendszernek.
Az űrsikló fedélzetén sok rádióamatőr utazott az ISS nemzetközi űrállomásra az elmúlt három évtizedben. Most a múzeumba tartó utolsó útjára kísérhetjük el ...
"Véget ért az analóg műholdas műsorszórás korszaka Németországban 2012.04.30. 20:40
Németországban hétfőn véget ért az analóg műholdas műsorsugárzás korszaka, a közszolgálati és a magán csatornák ezentúl csak digitális formátumban sugározzák adásaikat." forrás: ProfitLine.hu portál
Németországban az analóg földfelszíni televízió műsorszórás 2008 novemberében állt le. Magyarország kis területű, kis népességű, de nagyon gazadag ország, mert a párhuzamos analóg és digitális műsorsugárzást fönntartja a következő parlamenti választásokig ...
I don't like using 100% on a table cell when I have a pixel width defined in the other cell so rather than defining the 100% I just hide a large div at the bottom to push out the edge. I don't like using 100% on a table cell when I have a pixel width defined in the other cell so rather than defining the 100% I just hide a large div at the bottom to push out the edge.